Konferenciaterem

A tanárok részlegén található egy hatalmas, kétszárnyas tölgyfa ajtó. Az bejárat felett egy kacskaringós betűvel írt szöveg díszeleg: Konferenciaterem.
A tanárok legszívesebben elkerülnék ezt a helyet, de ha nagyon muszáj be kell menniük. A terembe nyitva egy hatalmas tér tárul a látogató szeme elé. Középen egy hosszú tölgyfa asztal helyezkedik el, körülötte szintén tölgy székek, nagy támlával, karfával, és kicsit sem kényelmesnek mondható párnával.
Jobb oldalon, a falon nagy ablakok helyezkednek el közel egymáshoz, a köztes falakon az igazgatók képe találhatókl. A napfény kiszorítására hatalmas kékes árnyalatú függönyök vannak az ablakok elé húzva, ezek a fal színhez passzolnak.
Az esti konferenciák fényét két hatalmas csillár adja. Ezeket csak ilyenkor gyújtják meg, amúgy az ablakok adnak fényt.
Az ajtóval szembeni falon egy tábla van, erre teszik a hirdetményeket, vagy ezen jelennek meg a tanárok beosztásai, és egyéb fontos információk is.

By: Gabriel D. Ledford

Diákoknak híre hamva sincs ezen a környéken, ami nem is baj, hiszen ez a tanárok részlege. Persze a szobák elhelyezkedése végett olykor erre téved egy egy diák, de ebben az időpontban valószínűleg nem feladatért vagy egyéb dologért esedeznek majd az ajtók előtt.
Így aztán én is csendesen lépkedek végig a folyosón, az egyik órámról tartok visszafelé. Az első óra. A tantermeket nem volt egyszerű megtalálni, de azért beértem, egészen időben, ahhoz képest, hogy milyen hamar indultam pont beestem. De hát majdcsak kiismerem majd magam ebben az útvesztőben.
A folyosók csendesek. Csak lépteim zaja ver némi visszhangot de ez sem vészes. Egyik ajtó előtt, a folyosó végében meglátom a feliratot. Konferenciaterem. Na ezt is megtaláltam. Végtére is nemsokára be kell mennem, akkor miért ne most essek be. Egy pár szorgalmit már most kaptam, tehát nekiesek és kijavítom, viszont ha a szobámba megyek akkor nem valószínű hogy éppen erre a feladatra fogok koncentrálni, és nem akarok az első dologgal beégni.
Így aztán megcélzom a nagy ajtót, és óvatosan kinyitom, de csak az egyik szárnyát. Becsusszanok az aprócska részen és megállok a csukott ajtó előtt. Valahogy így képzeltem el mielőtt beléptem. Hosszú asztal, függönyös nagy ablakok, és a fránya tábla amin a feladatok, hirdetmények vannak. Igazgatók sora. Szuper.
Az asztalhoz lépek,leteszem a cuccomat rá, és leülök a közeli kényelmetlen székre. Ez is ugyanolyan kényelmetlen. Jellemző. Előkapom tollamat, és egy lapot húzok magam elé. Nem tudom kié a dolgozat, még az arc sem ugrik be, így nem lehet elfogult. Nekiállok javítani.
A sárkánytan egy érdekes óra szerintem, legalábbis én mindig szerettem. Esetleg még gyakorlatra is eljutunk a tanulókkal. Ha meg lehet tenni. De ez majd még kiderül. Egyenlőre megpróbálok beilleszkedni az iskola életébe, így újként.[center]

Unottan doboltam az asztalon, ujjaim újra és újra járták ugyanazt az egyszerű, könnyen megjegyezhető ritmust. Tizenöt perce volt vége a szokásos havi konferenciának, ahol ismételten nem beszéltünk meg semmi létfontosságút, csak végighallgattuk Charles monológját és köszöntöttük legújabb kollégánkat, akinek már elfelejtettem a nevét. Aztán miután mindenki kivonult és én is csak azért dekkoltam még a szobában, mert az egyik ügyetlen nőszemély leöntötte ásványvízzel a papírjaimat és el kellett végeznem rajta pár varázslatot, Charles nagy bizalmasan odalépett hozzám.
Caine, mondta, én meg bőszen bólogattam hozzá, nehogy bármi tévedést sejtsen. Szerintem tudod, mit akarok mondani, folytatta, én pedig abbahagytam a bólogatást. Honnan tudnám?! Illúziómágiát tanítok, nem legillimenciát...!
Elismerem és tisztában vagyok vele, hogy szaktekintélynek számítasz az illuzionisták között...
Naná. A legjobbtól tanultam, és miután ő feldobta a virgácsait, én léptem utána a rangsorban, úgyhogy minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy én vagyok a legjobb. Aki mást mond, az hazudik.
...de hiába a szakértelem, nem vagy tanárnak való - nyögte ki végül.
Meg kell hagyni, ebben is igaza volt. Türelmetlen voltam, kivételeztem, utálkoztam, némelyeket nyilvánosan megszégyenítettem és embertelen szigorral osztályoztam.
Bólintottam egyet, csak hogy maradjunk a jól bevált kifejezéseknél.
Azt akarom, hogy járj el egy kurzusra és nincs apelláta. Jövő hónapban kezdődik, egy fiatal nő vezetésével. Ott leszel - terítette ki elém a kártyáit, majd miközben én a döbbenettől szótlanul ültem, távozott a helyiségből. Továbbképzés....remek!
Ahogy a beszélgetés immár másodjára pörgött le a fejemben, úgy lett megint ugyanolyan ideges. Még hogy engem továbbképezni?! Már közelebb járok a negyvenhez, mint a harminchoz és annyi ideje tanítok itt, hogy már-már bútordarabnak számítok. Megalázó, nincs rá jobb szó.
Az ajtó nyílt, egy alak lépett át a küszöbön. Először meggyőződésem volt, hogy Charles jött vissza, de nem. Az új kolléga volt, akinek, mint már említettem, elfelejtettem a nevét.
Felálltam és odaléptem hozzá, valószínűleg azért, mert még beszélgetni is jobb volt, mint ezen az idiótaságon tépelődni.
- Üdv köztünk, kolléga - köszöntöttem.

Papírjaimba merülve ülök, de tulajdonképpen semmit nem tudok felfogni abból amit előttem van, ami kiveri a szemem. Azok az új arcok járnak a fejemben akiket most ismertem meg. A sok diák, a tanárok. Furcsa egy dolog, hogy nem érzem azt túlzottan barátkoznom kellene. Ez már csak ilyen.
Filozófiainak nem mondható gondolataim közepette egy mély, karcos hang üti meg fülem. Összerezzenek, hiszen úgy véltem nincs senki a teremben, hát tévedtem. Felpillantok. Egy ismerős arc. Mintha valahol láttam volna. Áh, a gyűlésen, ahol bemutattak, és mint a mondandójából is kiderül hát ő az egyik kolléga. Ez szuper, legalább valakit ismerni fogok. Talán hozzá majd fordulhatok ha bajom van. Vagy nem...
- Üdvözlöm. Örülök hogy megismerhetem.
Mondom tisztelettudóan, hisz a kor az kor marad, és tény hogy idősebb nálam, nem tudom mennyivel, hisz kora nem látszik túlzottan rajta, de a harmincba is benne van már ha jól gondolom.
- Ön igaz Zebrowski professzor?
A nevek sosem voltak erősségem, és most sem emlékszem biztosan a nevére. Talán ő volt talán nem, majdcsak kiderül. A pappírokat arrébb sodrom az asztalon, és fel is állok az ismeetség megkötéséhez, még a kezemet is nyújtom neki, hiszen nálunk így tanítják. Elgondolkozom azon is vajon mit taníthat, de nem jutok sokra.

Összerezzent, valószínűleg nem számított arra, hogy bárki is volt a teremben - pedig volt, mégpedig én, bár ezt az apró figyelmetlenséget elnéztem neki, hiszen mégiscsak új tanár volt, vagy mi fene, bár ha legközelebb is ignorálja a személyem, annak nem fogok örülni. Ha kevesebb volna az önbizalmam, azt hinném, a kor előrehaladtával veszítettem csodálatos sármomból és karizmatikus személyiségemből, de ez az eset nem állt fenn.
Kifordítottam egy széket és hanyag eleganciával helyet foglaltam, úgy, hogy a támla volt előttem, így kényelmesen rátámaszthattam a karomat.
- Azaz - feleltem elismerően a nevem elhangzásakor, elvégre nem lehetett könnyű a fiatal férfinak megjegyezni az összes tanár nevét. Már ha magamból indulok ki, elvégre a nemrég bemutatott tanerők közül nem sikerült egyiknek sem memorizálnom, hogyan hívják. - Kollégáknak csak Caine - biccentettem, megadva ezzel a lehetőséget, hogy tegezzen.
Már ha akar. Ha nem, felőlem maradhatunk a tiszteletteljes megszólításnál, elvégre a diákok körében élve sikerült megszoknom, és a srác sem nézett ki sokkal többnek, mint egy itteni végzős.
Habár a név nem ragadt meg, a tantárgy annál inkább - sárkánytan. Már ez is érdekes, de a másik, hogy a fiú rögtön érkezésekor házvezető lett, még különösebb.
- Sárkánytan, hah? - néztem rá érdeklődve. - Honnan ez az igazán különös pályaválasztás?
Persze, a fiatalságot vonzza a veszély, de általában az ilyen típusúak inkább mennek aurornak vagy átoktörőnek. Ritka, aki ezt választja hivatásául, ráadásul ilyen fiatalon. Megbecsülendő.

Kezemet magam mellé eresztem, és én is leülök az előbbi helyemre. Végignézem öltözetét, arcát, vonásait. Fel kell mérnem milyenek itt a tanárok, hogy ne tűnjek túlzottan diákosnak köztük, hiszen én is szeretnék magamnak egy kis tiszteletet.
A nevét legalább eltaláltam. Ennek örülök, hisz a kollégák nagy részének a nevére sem emlékszem, persze ha látnám őket talán beugrana, de nem vagyok ebben olyan biztos. Az én kis felületes memóriám elég gyatra.
- Akkor Caine, örvendek. Ha nem emlékeznél a nevemre, Gabriel.
Mondom, hiszen körülbelül ő is ugyanúgy lehet vele mint ahogy én, nem jegyezném meg az új emberek nevét, hacsak nem akarok tőlük valamit. Talán már az elején szimpatizáltam vele, ezért maradt meg a név. Talán.
- Sárkánytan, igen.
Hangom egyszerű, és a papírhalom felé tekintek. A fene érti miért lettem én tanár. Nem is akartam túlzottan, de ha már meg volt a lehetőség, legalább továbbadhatom a tudásom, és ezekkel a csodálatos lényekkel foglalkozhatom, és talán mások is megszeretik majd.
- A nagybátyámnak sárkányfarmja van, vagy valami hasonló, innen ez a furcsa pályaválasztás. Tetszenek a sárkányok, valami mindig megfogott bennük.
Nem mondok túl sokat, hisz nem feltétlen érdekel minden embert az én egyedülállóan unalmas életem. Vagyis mondjuk hogy unalmas.
- És te mit tanítasz? Nem tűnsz túlzottan tanáralkatnak.
Nem félek kimondani azt amit gondolok, és hát ő nem tűnt tanárnak, ez tény. Csak azt nem tudom akkor miért tanít.
Furcsa hogy egy idősebbet tegezek, ehhez még hozzá kell szoknom, főleg mivel hogy mindenki magázni fog engem is s a sokkal idősebb kollégákat én tegezhetem, vagyis valószínű. És abban is biztos vagyok, hogy a diákok nagy többsége, akiket nem igazán ismerek le fog tegezni a folyosón, és egyéb helyzetekben. Hiszen mégis korban hozzájuk való vagyok, mint egy tanárhoz.